Szóval, miután megláttam Paulot a buszpályaudvaron, rögtön elfelejtettem a
visszatérés miatti depressziómat, a pót-apukám ugyanis úgy örült nekem, majd’
kiugrott a bőréből. Egy éjszakát nála aludtam, mert Edith még nem ért vissza a
tengerpartról.
Aztán szépen elkezdtem visszarázódni az itteni életembe. Kipakoltam a
bőröndömet, kimostam a fél ruhatáramat, befizettem a konditerem-bérletet
(egészen júniusig, úgyhogy most már végképp nincs kifogás), és próbáltam
lelkileg felkészülni a jövő hétre. Szombaton itthon tettem-vettem, vasárnapra
pedig eszméletlen sok programom lett betervezve. Edith unokája, Peter Alexander
meghívott minket ebédelni, onnan pedig mentem Tamás fiával, Zoltánnal és a
családjával találkozni. Edith unokája nemrég költözött a feleségével egy
hatalmas és gyönyörű lakásba, én alig győztem ámulni. Tizenkét személyes
ebédlőasztaluk van. Jó volt őket is újra látni, meséltem nekik az utazásaimról
sokat.
Délután Tamás és Paulinho jöttek velem, tiszta family-time kerekedett. Zoltán, a felesége és a 3 éves kislányuk
nagyon helyesek voltak, de magyarul egyáltalán nem tudnak semmit, úgyhogy végig
portugálul beszélgettünk. Azért Zoltán szeretné megszerezni a magyar
állampolgárságot, és Magyarországra látogatni legalább egyszer, mert még sosem
volt. Nagyon jól éreztem magam, de kicsit sajnáltam, hogy ez pont most jött,
mert ma délután ismerkedős piknik volt az új cserediákoknak, és Francois ment
több közös barátunkkal, akiket ezer éve nem láttam. Nem baj, majd legközelebb.
 |
| együtt a brazil család (egy része) |
Hétfőn ügyintézős napom volt, az egyetemre mentem Francois-val, hogy
kiválasszuk az óráinkat. Nekem nagyon nehéz volt őket felvenni, mert itt nincs
külön antropológia-szak, hanem ugye társadalomtudomány-szakon vagyok most, és
egyrészt kevés antropológia-óra van, másrészt azok sokszor ütköznek. Én pedig
elvileg nem vehetek fel mást, csak antropológiát – az előző félévben becsúszott
két szociológia-óra, de az véletlen volt, és nem hiszem, hogy tragédia, mert a
kutatási témámba vágott. De a lényeg, hogy Francois segített eldönteni a
helyzetet, és kiválasztottam a négy tantárgyamat. Szerencsére szerdán és
pénteken egyáltalán nincs órám, aminek tökre örülök, csütörtökön viszont reggel
8-tól este 6-ig órán leszek, az kicsit durva lesz.
Aztán benéztünk a Celin-be,
ahol a portugál órák vannak, találkoztunk néhány régi baráttal is. Azt hiszem,
ebben a félévben nem fogok portugálra járni, mert nagyon sok időt vesz el, és
nem segít annyit. Az elején jól jött, de most már nem tartom nagyon fontosnak,
már vagyok olyan szinten, hogy tudok kommunikálni mindenkivel, és elég sok
brazil barátom lett, akikkel csak portugálul beszélek, és az elég gyakorlás.
Néhány nyelvtanos rész van még, amit meg kéne tanulnom, de azt úgy döntöttem,
megtanítom magamnak, mert csak le kéne ülnöm és bemagolni. A feltételes mód
nagyon hiányzik és néhány igeragozás, amit mindig keverek.
Az egyik nagyon jó brazil barátunkkal, Juniorral ebédeltünk, jó volt őt is
újra látni. Szegény, mondjuk iszonyatosan le van terhelve és tiszta
depressziós, de remélem ahogy beindul az év, és kialakítja a rutinját, jobban
lesz. Este pedig elmentem spinningre, de sajnos a régi imádott edzőm elment,
már egy másik tartja a fél 7-es órát, és ő egyáltalán nem jó.
Kedden elmentem Francois-val egy caipirinha-bulira
(caipirinha: brazil „nemzeti” koktél), amit a REI szervezett, brazil egyetemisták,
akik a külföldieknek segítenek a beilleszkedésben, és minden ügyes-bajos
dologban. Én első félévben lemaradtam a welcome-weekről,
ezért nem is nagyon ismertem senkit ebből a társaságból, most pont itt volt az
ideje ismerkedni. Hát ez az ismerkedés annyira jól sikerült, hogy ez alatt az egy
este alatt rengeteg új barátot szereztem. Sok francia érkezett (úgy hívjuk
őket, hogy a nouvelle vague = új
hullám), vannak olaszok, rengeteg dél-amerikai, németek, spanyolok, finnek… Sok
brazillal is beszélgettem, illetve legfőképp brazilokkal beszélgettem az este. Hajnalban
egy melegbárban kötöttünk ki, ahol már minden tiszta káosz volt, de nagyon jól
éreztem magam. Valamikor 4 körül estem haza Paulinhohoz (aki már aggódó
üzenetekkel bombázott, hogy merre vagyok), és másnap délután 4-ig nem is bírtam
felkelni az ágyból, olyan másnaposság tört rám. Nem hiába, azért vigyázni kell
a caipirinhával. Később Paulinho
hazadobott motorral, és este fél 8-kor már spinningen tekertem, úgyhogy irtó
büszke voltam magamra. Legyőztem a másnapot.
 |
| itt épp egy brazil lány mutatja be a caipirinha helyes elkészítési módját (fotó: REI Curitiba (Rede de Estudantes de Intercâmbio - Curitiba) |
A hét vége felé próbáltam szervezni a dolgaimat, hogy aztán pénteken
átköltözhessek Paulinhohoz és kimaxoljam a welcome-week
végét, mert a legtöbb program buli most volt az újaknak. Sajnos (vagy
nem sajnos) Paulinho elhúzott Sao Pauloba, a barátnőjéhez, úgyhogy enyém volt
az egész ház a hétvégére, viszont emiatt eléggé forever alone is voltam. Azért Tamás hűségesen be-benézett, hogy
élek-e még, és elvitt ebédelni szombaton.
Pénteken Francois egyetemi kampuszán
voltam egy rögtönzött buliban, szombaton egy brazil haverom házibulijában
(hajnali 5-ig), vasárnap pedig egy délutáni welcome
party-n, egy hostel kertjében. Nem tudom megszámolni sem, hogy hány új
embert ismertem meg, csak azt vettem észre, hogy mikor megérkeztem a vasárnapi
buliba, mindenhonnan hallottam, hogy a Sara
chegou! (Sara megérkezett!), vagy jöttek oda sorban, hogy Olá Sara, tudo bem? (Szia Sara, jól
vagy?). Tiszta sztárnak éreztem magam, Francois meg csak pislogott, mert neki
még nem sikerült ennyi havert összegyűjtenie.
 |
| Francois-val a welcome party-n (fotó: REI Curitiba (Rede de Estudantes de Intercâmbio - Curitiba) |
Összességében elég jól sikerült
ez a hét, tényleg nagyon jófej embereket sikerült megismernem és kezd alakulni
egy viszonylag erős társasági élet, úgyhogy nem fogok buli nélkül maradni a
következő 3-4 hónapban, az biztos.
