Brazil karácsony

Itt Brazíliában más a karácsony. Itt ilyenkor nyár van, napsütés, strandpapucs. Nincs fenyőillat, nincs meleg takaró, nincs (igazi) bejgli sem. A brazil karácsony nem olyan meghitt és szent, mint az európai. Azért mi próbálkoztunk, díszekkel, karácsonyfával, mennyből az angyallal… Ebből pedig egy fura kevert karácsony lett, az én első külföldi karácsonyom.

December 24-én reggel iszonyatosan sokáig aludtam, egészen 11 óráig, összesen 12 órát sikerült egyhuzamban végigaludnom így. De nem is volt baj, mert karácsony van, ilyenkor lehet. Itt még karácsonyfát se kellett díszíteni, kettőnknek minek állítottunk volna. A nappaliban azért valamennyire karácsonyi hangulat uralkodott, mert Edith tegnap fenyőágakkal feldíszítette a kandallót. (Méghozzá olyan fenyőágakkal, amelyeket arról a fáról hozott, amit ő hozott Európából ide, és ültetett el az utcában.) Korán ebédeltünk, krumplileves volt és palacsinta, hogy felkészítsük a gyomrunkat az esti nagy zabálásra.

Aztán délután megkaptam az első brazil karácsonyi ajándékomat Edith-től, egy gyönyörű strandruhát, ami eszméletlen praktikus lesz az elkövetkezendő hetekben-hónapokban. Én is odaadtam neki az enyémet, egy doboz trüffelt és pici kókuszos fürdőgolyókat kapott. Délután bekapcsolódtam az otthoni karácsonyba is, még szerencse, hogy van időeltolódás, így ott is jelen tudtam lenni. Anyáék már ajándékoztak és a vacsorához készülődtek. A húgom, ahogy ígérte, bemutatót tartott az ajándékaimból. A többiek is megmutatták, hogy kinek mit hozott a Jézuska, aztán felváltva ültek a laptop elé beszélgetni velem. Közben itt Edith habos kávét csinált nekünk (mégiscsak karácsony van), és ő is beszállt egy kicsit a beszélgetésbe. Ő Katinak (a nagymamámnak) nagyon jó barátnője, úgyhogy a magyar és a brazil nagyi is elcsevegett kicsit. Aztán végigkísértem skypeon az otthoni vacsorát – így legalább nem híztam tőle. Mikor itt is esteledni kezdett, hagytam a családomat társasjátékozni, én pedig elkezdtem készülődni a brazil szentestéhez.

Este 7 után jött értünk Edith kisebbik fia és a családja, Edith idősebbik unokájának az anyósához és apósához mentünk. Nekik is ez volt az első karácsonyuk így együtt, mert Peter Alexander csak tavaly házasodott. Egy hatalmas és szuper elegáns házban laknak Day (Edith unokájának a felesége) szülei, minden nagyon új és szép, mert most költöztek be. A hűtő olyan okos, hogy gombokat kell nyomogatni rajta, és attól függően vagy vizet, vagy jeget tölt a poharadba. Mivel a vacsora még este 9 körül sem akart elkezdődni, én az előételnek szánt magokból, szalámiból és sajtból teletömtem magam. Aztán az igazi vacsora persze rendesen betett, mert túlettem magam – amúgy nem tudom, ezen mit csodálkozok, mindenki ezt csinálja karácsonykor. Amúgy itt nincsen tipikus brazil menü szerintem, legalábbis most biztosan nem az volt. Gombaszósz volt rizzsel és nokedlivel, mellé pedig nagyon sokféle hús. Minden isteni finom volt, de őszintén szólva, nem láttam a különbséget egy szülinapi menü és a karácsonyi vacsora között. Persze, ezért is írtam az elején, hogy a brazilok annyira nem tüntetik ki a karácsonyt, mint mondjuk Európában, nincs olyan hatalmas nagy fontossága. Egy csomó brazil barátom például haza sem ment karácsonyra, mert túl messze lakik a családja, vagy mert a barátjával/barátnőjével töltötte (annyi idősen mint én). Ez Európában elképzelhetetlen lenne – már ha csak abba belegondolunk, hogy az hogy megvisel mindenkit, hogy én nem vagyok otthon most.

Szóval a vacsora jól telt, Edith családját nagyon szeretem, mindenki eszméletlen kedves, jól lehet velük beszélgetni. Vacsora után eljött az ajándékozás ideje, amitől én eléggé tartottam, mert hát nem nagyon tartozok a családhoz, ezért abszolút nem vártam, hogy ajándékot kapok, de azért féltem, hogy ha csak én egyedül nem kapok, akkor az meg milyen fura lesz. Persze így utólag elég hülyeség volt ettől tartani, a család minden részétől kaptam valamit, én meg majdnem elszálltam a boldogságtól – mindennél jobban imádok ajándékot kapni. Összesen egy pólóval, egy pár szandállal és egy csomó nagyon jó illatú szappannal lettem gazdagabb. Persze, én sem mentem üres kézzel, a tegnap készült trüffeleket szépen becsomagoltam és azt adtam mindenkinek. Ez közel sem olyan nagy ajándék, mint amiket én kaptam, de hatalmas szeretettel csináltam és nem utolsó sorban nagyon finom is. Úgyhogy, talán elmondhatjuk, hogy mindenki jól járt – én a legjobban azt hiszem.

Éjfél után mentünk haza, nekem idén kimaradt a templom, az istentisztelet, de igazából nem tekintem ezt olyan igazi karácsonynak, úgyhogy annyira nem is bánom.

December 25-én Edith-tel ketten ebédeltünk itthon. A család többi része megint együtt evett, de igazából nekem sem volt sok kedvem mozgolódni megint – ráadásul a tegnapi vacsora óta alig tudtam enni. Ja, és az eső is szakad tegnap délután óta egyfolytában, ilyenkor végképp nincs kedve az embernek kimozdulni. 

Karácsonyi kávézás közben Tamással

Aztán délután átjöttek a többiek kávézni, és meghívtam Tamást is, az idősebb brazil unokabátyámat, aki végül mégsem ment Budapestre (még). Végül ő volt az egyetlen vérszerinti rokonom, aki velem töltötte idén a karácsonyt, és ő is csak véletlenül.

A kávézás amúgy nagyon jól telt, volt rengeteg süti, habos kávé (mert Edith tejhabosítót kapott az unokájától tegnap, úgyhogy már nem csak Karácsonykor fogunk habos kávét inni), bor, amit csak el tud képzelni az ember. Szerintem mindenki jól érezte magát, egészen este fél 9-ig itt maradtak. Aztán segítettem elpakolni Edithnek, és mentünk aludni.

December 26-án az egyik japán barátomhoz voltam hivatalos ebédre, a franciákkal. Ez is nagyon jól sikerült, Shigeki kitett magáért, azt hiszem 3 órán keresztül főzött, de minden isteni finom volt. A menü egy krumplileves volt, amiben volt sima krumpli és édes krumpli, na meg rengeteg fűszer, főleg gyömbér, úgyhogy egyáltalán nem magyar krumplileves feelingje volt, de nekem nagyon ízlett. A főétel pedig zöldséges rizs volt valami gombóc-szerű dologgal, minden elég csípős volt, de azért finom. A többiek szervezik a szilveszterüket, aztán a közös utazásunkat, január 3-án indulunk két francia barátommal Sao Pauloba, aztán tovább Észak-Brazíliába. A két japán haverunk is mesélt, hogyan fogja tölteni a következő egy hónapot.

Ebéd után elmentem vásárolni az egyik barátnőmmel, mert mindenképpen cipőt kellett vennem magamnak. Ha tizenöt cipőboltban nem voltunk, akkor egyben sem, de sajnos nem találtunk normális cipőt. Végül vettem egy viszonylag olcsó, egész normálisan kinéző sportcipőt, ez talán jó lesz a következő félévre. Igazából az utazás alatt nem hiszem, hogy nagyon sok szükség lesz rá, mert olyan meleg lesz, hogy szandálban fogok mászkálni. Aztán mire hazaértem már este volt.

Nagyjából ennyi volt a karácsonyom, azt még nem írtam, hogy amúgy szenteste óta kisebb szünetekkel, de szakad az eső, ezért elég körülményes akármit is csinálni, ráadásul az, hogy 3 napja nem süt a nap, eléggé rányomja a bélyegét a hangulatomra is. Úgyhogy ez az idei karácsony nem volt annyira igazi karácsony nekem. De nem baj, nemsokára megyek Paulinhohoz is vacsorázni, aztán pár nap múlva indulunk a strandra szilveszterezni Edith családjával. Azt már nagyon várom.