Vallások keveredése Curitibában – kulturális délután

Az évben az utolsó atividade cultural, azaz kulturális délután vallási tematikát kapott – így Karácsony közeledtével ez különösen érdekesen jött ki. Ezt a kulturális délutánt az a nyelviskola (Celin) szervezi minden héten, ahol a portugál óráim vannak, azért, hogy a diákok még jobban megismerhessék a brazil kultúrát, és magát Curitibát. A curitibai önkormányzat minden szombaton szervez tematikus sétát a városközpontban (ami ingyenes), melynek alkalmával a résztvevők körbejárják a város fő vallásainak a szimbolikus helyeit, és közben kis bepillantást nyernek az indiánok, a keresztények vagy a muzulmánok hitébe. Szerintem ez nagyon jó ötlet, mert így még jobban megismeri az ember a másik kultúráját, hitvilágát, ez szerintem különösen fontos egy ilyen sokszínű országban, mint Brazília. Meg amúgy mindenhol máshol is érdemes lenne ilyeneket csinálni, ebből a bejegyzésből ki fog derülni, hogy miért.

A csoport, akikkel végigjártuk ezeket a helyszíneket, már alapból nagyon vegyes volt, mindenféle tekintetben. Egyrészt, a világ legkülönbözőbb pontjairól jöttünk ide tanulni vagy dolgozni: volt velünk kínai, japán, kongói, lengyel, brazil, francia, jordániai… Korosztályilag is nagy volt a különbség, a legtöbben diákok voltunk, aztán voltak, akik már harmincasok és már dolgoznak, de jött velünk két középkorú vagy inkább idősebb felnőtt is. És persze vallási tekintetben is abszolút más háttérrel jöttünk, volt muzulmán, aki nagyon komolyan veszi a vallását és nem iszik alkoholt, nem eszik disznóhúst, aztán volt egy apáca velünk, én képviseltem a reformátusokat, volt ateista, volt olyan, akinek van vallása, de nem nagyon tudja mit higgyen. Az Afrikából jövő lányokkal nem tudtam erről beszélgetni, de gondolom nekik is valami teljesen más vallásuk van, a japánoknak úgyszintén, őket sem kérdeztem. Szóval tiszta keveredés volt, pedig nem voltunk sokan.

csoportkép a mecset előtt

Az első állomás a Praça Tiradentes volt, ahol az idegenvezetőnk sokat mesélt az indiánok vallásáról, akik ebben a régióban laknak. Ők nem Istenben hisznek, hanem mindenféle természeti erőkben, a növényekben, az állatokban lakozó erőkben. 

ez a pinhão

Amúgy Curitiba is indián eredetű szó, azt jelenti tupi nyelven, hogy „pinhãok földje” – a pinhão pedig egy fa, ami itt nagyon elterjedt, a város szimbóluma régóta. A Praça Tiradentes közepén pedig pont rengeteg ilyen fa van, amik fontos szerepet töltenek be különböző vallási szertartások alkalmával. 

Amúgy vicces volt, de én ezeket nagyjából már tudtam, amiket az idegenvezető az indiánokról mesélt – milyen jó, ha antropológiát tanul az ember.
Az idegenvezetőnk azt is elmesélte, hogy néhány afrikai eredetű vallás is jelen van a városban. Sajnos már nagyon kevés, ugyanis a gyarmatosítás alatt ezeket nem volt szabad gyakorolni: az európai hatalom ezzel is meg akarta osztani a rabszolgákat, hogy ne lázadhassanak. Betiltották az afrikai vallásokat, és a rabszolgáknak is a katolikus hitet kellett követniük.

A következő állomás a hatalmas katedrális volt a Praça Tiradentes egyik oldalán, azt hiszem, most ez Curitiba legnagyobb katolikus temploma. Erről is mesélt kicsit az idegenvezető, aztán bemehettünk csendben körbenézni. Nagyon vicces volt, mert nekem ugye teljesen megszokott volt, sokszor jártam már katolikus templomban, de a csoport nagy részéről ezt nem lehetett elmondani, és ők megállás nélkül kérdezgettek. Én a japán barátnőmmel sétáltam körbe, és a gyónástól kezdve az egész katolikus mise folyamatáig, mindent el kellett neki mesélnem. Nagyon érdekes volt, hogy ami nekem teljesen evidens volt, például, hogy mise közben a katolikusok néha letérdelnek, azért van a padok előtt az a térdepelő rész, arra Momo teljesen rácsodálkozott.

itt az egyik japán csoporttársunk ismerkedik
a katolikus vallással

Aztán tovább sétáltunk a belvárosban, a Largo da ordem nevű utcán, ahol rengeteg templom van egymás mellett. Amúgy Curitibában nagyon sok templomot építettek, főleg a gyarmatosítás idejében. Ezen az utcán van például kettő, egymás mellett, mert az egyik az Igreja dos escravos, azaz a rabszolgák temploma, a másik pedig az, ahová az európaiak jártak. Mivel a rabszolgák nem tehették be a lábukat ugyanabba a templomba, ahová az uraik (nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó szó, de sajnos néha nem jutnak eszembe magyar szavak). És mivel őket is áttérítették a katolikus hitre, kénytelenek voltak templomot is építeni nekik. Amúgy az egyik legszebb templom szerintem pont a rabszolgák temploma volt, de biztosan azért tetszett nekem annyira, mert nagyon kis picike, egyszerű templom volt, nem olyan túldíszített, mint egy átlagos katolikus templom.

Megnéztünk egy kisebb kiállítást is, ahol a katolikus valláshoz kapcsolódó tárgyak voltak kiállítva: mindenféle szobrok, szentképek… Szerintem inkább ijesztő volt, mint szép, volt például egy nagyon régi Jézus-szobor, amit leginkább egy múmiához tudnék hasonlítani. De itt a kedvenc részem az volt, mikor az arab csoporttársam, a japánok és az afrikaiak körbeállták az apácát, aki nagy lendülettel magyarázta nekik, hogy melyik sapka milyen tisztséget jelent a katolikusoknál, pap, püspök, pápa… (ezeket én sem tudtam pontosan).

itt az apáca csoporttársunk magyaráz
az egyik kongói lánynak

Az utolsó állomás egy mecset volt, a domb tetején, ahová sajnos nem tudtunk bemenni, mert csak vasárnap lehet látogatni. De az idegenvezető is mesélt mindenfélét az iszlámról, és az arab csoporttársunk is nagy lelkesen magyarázott, ha kérdeztünk. Én nagyon sajnáltam, hogy nem tudtuk belülről megnézni a mecsetet, mert kívülről nekem iszonyatosan tetszett.

Nagyjából ennyi volt a kis túránk, a végén a társaság egy részével beültünk egy kocsmába inni egy sört, és beszélgetni. Nagyon jól éreztem magam velük, tényleg az tetszett a legjobban, hogy mindenki kíváncsi volt a másik kultúrájára, vallására, és teljesen nyitottan beszélgettünk ezekről a dolgokról. 

Szerintem az ilyen alkalmakon látszik a legjobban, hogy ma ez az egész vallás-dolog mennyire fel van fújva, és át van politizálva. Ha mindenki ilyen nyitott és befogadó lenne a másik ember vallásával kapcsolatban, mint mi voltunk ma, akkor talán a világon semmi probléma nem lenne, és mindenki békében éldegélne egymás mellett. Sajnos nem ideális világban élünk, de azért az ilyen tapasztalatok azt erősítik bennem, hogy van remény.

éljen a béke, a szeretet és a sör.