Bogotá, az új szerelem - IV. rész

Április végén Bogotában jártam, meglátogatni az egyik legkedvesebb barátomat, Nicolast. Ez a bejegyzés-sorozat negyedik része, az elsőt itt, a másodikat itt, a harmadikat pedig itt lehet elolvasni.

Április 27., chill day és házibuli napfelkeltéig

Reggel csak 11-kor ébredtem, a telefonom csipogására, Nicolas tudni akarta, hogy „Sara, está viva??” (Sara, élsz még??). Attól tartott, hogy álmomban meghaltam, mert (szerinte) túl sokáig aludtam. Pedig csak iszonyatosan fáradt voltam. Ráadásul ki sem aludtam magam teljesen, a 8-9 óra nekem bőven kevés, minimum 10-et szoktam, ha rendesen pihenni akarok - persze, erre általában nincs lehetőségem. 

Na, nem baj, reggeliztem, aztán Nicolas elvitt a közeli plázába vásárolni, mert neki is arra volt dolga. Itt Kolumbiában sokkal olcsóbb minden, mint Brazíliában, ráadásul vannak olyan boltok, mint a Pull&Bear, a Bershka, vagy H&M, ahová otthon is járok, úgyhogy már előre elterveztem, hogy csinálok egy shopping-dayt, amíg itt vagyok. Nem akartam sok dolgot venni, a nadrág volt a legfontosabb, mert a heti öt edzés levitte rólam rendesen a kilókat, és most konkrétan az összes ruhám nagy rám (ami a pólóknál annyira nem gáz, mert úgyis divat most az oversized, de a nadrágnál vérciki, ha lecsúszik). Egy óra alatt el is vertem az erre szánt pénzemet, de sikerült minden fontosat megvennem, még egy sálat is beszereztem, ha esetleg megérkezne a hideg tél Curitibába, mielőtt hazamegyek.

Otthon ebédeltünk egyet, aztán csendes pihenő, mert Nicolasnak nem volt elég a 4 óra alvás (ki gondolta volna), és este indultunk bulizni. Először egy szülinapra mentünk, egy barátjának a lakására, ami eszméletlen fancy volt, látszott, hogy (jó ízlésű) ügyvédek lakják. Szerencsére itt egész sokan beszélgettek velem angolul, úgyhogy nem éreztem nagyon kívülállónak magam. Nem sokkal később aztán az egész társaság továbbállt egy szórakozóhelyre, mi is bementünk Nicolasszal nagyjából egy órára, ittunk egy sört. 

Ezután elindultunk a végcélhoz, egy másik barátjánál volt házibuli, ahová az összes volt osztálytársa meg volt hívva. Itt őszintén szólva eléggé untam magam egy darabig, mert whiskyt kortyolgató jogász-hallgatók között valahogy sosem éreztem otthonosan magam, elég más világ. 

Szerencsémre egyszer csak betoppant Negro a lakásba, akivel aztán bevettük magunkat a konyhába és átcigiztük és lelkiztük az éjszakát. Nagyon azonosulni tudtam Negro hozzáállásával a barátaihoz, azt mondta "tudod, szeretem őket, mint embereket, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. De nem szeretem azt, akivé váltak." Ezt abszolút megértettem, mert tényleg helyesek Nicolas jogász-barátai, de elég sablonosak - talán ez a jó szó. Negroval pedig lehet beszélgetni mindenféléről és általában olyanokat mond, hogy minden harmadik mondata elgondolkoztat. (Amúgy Nicolas is ilyen, de ő ma este bulizni akart, úgy rendesen, úgyhogy a nappaliban végigugrálta az összes amerikai popszámot.) Negro pedig mesélt nekem a bogotái szegényekről, a társadalmi egyenlőtlenségekről, a bevándorlásról, aztán (az alkohol mennyiségének növekedésével) eljutottunk világmegváltó témákhoz, szerelemhez, hithez... Imádtam. 

itt egy kép a konyhából (Nico, én és Negro)

A buli rendesen elhúzódott, hajnali 6-kor kezdett el mindenki hazakészülődni. A probléma csak az volt, hogy Nicolas sehol, eltűnt egy lánnyal. Én tök tanácstalanul álldogáltam a lakás közepén, mikor Negro odaszólt „gyerünk Sara, mire vársz?”. Először nem értettem a kérdést, mert hát Nicolasra vártam, de aztán megvontam a vállam és Negro után kiléptem a lakásból. 

Végül, szombat reggel 7-kor, egy átbulizott éjszaka után egy kolumbiai pékségben találtam magam hét aznapos sráccal, akik már eléggé elfáradtak, úgyhogy csak akkor szóltak hozzám angolul, ha muszáj volt. Nem voltam éhes, de vettem egy húsos valamit, mert a fiúk azt mondták az nagyon kolumbiai, meg ledöntöttem egy liter tejeskávét, hátha az segít életre kelni (nem segített túl sokat). 

Mire megreggeliztünk, Nicolas is előkerült, bepattantunk egy taxiba, és 8-ra haza is értünk. Felment a szobájába, a következő mondat kíséretében: „Let’s try to get up at 12.” (próbáljunk meg 12-kor felkelni), ugyanis a szülei ebédelni és várost nézni akarnak vinni minket.