"Laza" hétköznapok

Szerdán szerencsére elmaradt az órám, a tanárnő tegnap írt egy e-mailt. Ez pont jól jött, ugyanis eléggé le vagyok maradva a dolgaimmal, majd ma bepótolok mindent – gondoltam naivan. Persze, ha itthon vagyok napközben, egyből írok mindenkinek, hogy tudunk skypeolni, így délelőtt Danival beszéltem, semmi tanulás. Aztán meg kellett várnom, amíg Edith néni hazaér a bankból, és mentem ebédelni. Fél 3-3 volt már mire visszaértem, akkor megnéztem az e-maileket, beszélgettem sok-sok mindenkivel (mert ilyenkor még mindenki elérhető otthon, nem úgy, mint este 5-6 után). Aztán, mire észbe kaptam, vacsora volt. Utána elmosogattam, aztán bementem a szobámba, és eszembe jutott, hogy hoppá, mennyi mindent nem csináltam meg. Úgyhogy gyorsan megírtam egy beadandót péntekre, aztán lefeküdtem aludni, mint aki jól végezte dolgát, pedig ma gyakorlatilag semmit nem csináltam.

kép innen 

Csütörtökön bementem 8-ra órára (már nem fél 8-ra járok, hiába van az az órarendben, akkor még senki nincs), a tanár úr csak fél 9-kor méltóztatott megjelenni. Ilyenkor végképp nem tudok kiigazodni ezen a rendszeren, de legközelebb akkor én is fél 9-re jövök, még ha el is kések. Ma konkrétan azért jöttem be órára, hogy megnézzem a Mátrixot, angol nyelven (ami annyira halk volt, hogy semmit nem hallottam), portugál felirattal (ami annyira halvány volt, hogy alig láttam). Szóval alig értettem belőle valamit, és enyhén szólva nem jött be, túlságosan akciófilmes beütése volt. A barátnőim állítják, hogy amúgy tök érdekes dolgokról szól, és fontos film, de sajnos nekem ez nem jött le, valószínűleg azért, mert alig értettem belőle valamit. Óra végén még csak beszélgetni sem akart róla a kedves tanár úr, hanem hazaküldött minket – szerintem ma rohadtul nem volt kedve tanítani. 

Kimentem Alexszel cigizni, kicsit dumáltunk, mutatott mindenféle brazil zenét, majd rákeresek youtube-on. Aztán megláttam az egyik francia haveromat, Antonin-t a menzasorban, és Alexet gyorsan ott hagytam, mentem ebédelni. Sikerült beérnem Antonin-t, de utólag elgondolkoztam, jó ötlet volt-e, mivel annyira halkan beszél, hogy a sok csörömpöléstől és beszélgetéstől a menzán konkrétan alig értettem, hogy mit mond. Azért úgy csináltam, mint aki érti, többnyire bejött. 

Portugál előtt sok időm volt, olvasgattam addig. Ma elég szarul voltam, úgy felpuffadt a hasam, mintha egy hatalmas lufi lenne benne, úgyhogy óra után hazamentem inkább, minthogy a többiekkel sörözzek, amúgy is megint tanulnom kell. Itthon megírtam a másik beadandómat holnapra, bár nem vagyok rá túl büszke. Elég vicces amúgy, ahogy írom a beadandóimat, mert konkrétan franciául gondolom ki, hogy mit akarok írni, és azt fordítom portugálra – már nem is magyarul jön a szaknyelv.

Péntek reggel gyorsan kinyomtattam a két szöveget a mai órára, aztán 10 perc késéssel beestem, ez a sociologia da imigracao volt. Sajnos ma nem volt túl érdekes, mondhatni halál unalmas volt, mert a két szöveget szedtük szét, amiről beadandót írtunk, és igazából ugyanazokat hajtogatta a tanár, amiket múlt hétvégén már elolvastam. Sajnos a három órás óra alatt egyszer sem akart szünetet tartani, úgyhogy a végén már majd’ megőrültem, hogy mehessek. Elrohantam ebédelni, most egyedül, aztán portugálra. Nagyon hamar odaértem a Celin-be, két órával a kezdés előtt, úgyhogy leültem szépen olvasgatni. A kínai haverom is előbb jött, ő mindig ilyenkor írja a háziját. Erről eszembe jutott, hogy nekem is van házim, gyorsan megcsináltam én is. Közben Marcelo (a kínai haverom) vett nekem egy üdítőt, anélkül, hogy kértem volna, csak annyit mondott, mikor megköszöntem, hogy „amigo” (barát), és mosolygott. Imádom ezt a csávót, de közben vicces belegondolni, hogy az egyik legjobb haverom egy 37 éves családapa. Ma is mesélt Kínáról, mutatott képeket a városról, ahol a szülei laknak, és mondta, ő utálja az akkora városokat, jobban szereti Curitibát, az kicsi. „Már akinek” – gondoltam én, és elmagyaráztam neki, hogy Magyarországon a legnagyobb város akkora, mint Curitiba, ha nem kisebb. Később megérkezett az egyik afrikai csávó, aki folyamatosan próbál udvarolni nekem, én meg próbálom kedvesen lerázni. Ma azt mondta, tetszik a culotte-om, ami franciául bugyit jelent, én tökre elképedtem, hogy mégis honnan látja a bugyimat, erre kiderült, hogy a shortomra gondolt, csak az ő országában (ami egy volt francia gyarmat) ezt a szót használják rá. Ezen röhögtem egy nagyot magamban, milyen félreértések születnek egy kulturális különbségből. Amúgy franciául szoktam vele beszélni, de elég nehéz érteni, az afrikaiak kicsit máshogy ejtik a francia szavakat. Mondjuk, egy idő után tökre meg lehet szokni, ahogy Marcelo portugálját is – ahogy az ázsiaiak kiejtik az „európai” szavakat az mindig fura nekem, de gondolom, ugyanez lenne fordítva is, ha én próbálnék kínaiul beszélni.

Ma portugálon amúgy nagyon kevesen voltunk, én az egyik legviccesebb csávóval voltam pármunkán végig, és nagyon jól szórakoztam. Kínai ő is (mint Marcelo), és iszonyatosan elszántan próbálkozik a portugállal, de sokszor nem sikerül szegénynek, sok mindent félreért, de olyankor mindig röhög magán, és ez nagyon vicces. Én segítettem neki ma, konkrétan minden feladat 90%-át én csináltam meg, és aztán elmagyaráztam neki, miért így kell, ő nem boldogult vele. A végén már annyira megbízott bennem, hogy mikor megkaptuk a vizsgánkat, akkor is hozzám jött megkérdezni, hogy mi a helyes megoldás, a tanárnőnk, Mariana meg csak röhögött, hogy átvettem a szerepét. Ja, amúgy a portugál vizsgám 9,7 lett (a 10-ből), elég boldog voltam vele, emellett beigazolódott a sejtésem, hogy már túlnőttem a csoport szintjét. De már csak két hét van hátra, azalatt is leginkább a vizsgára készülünk, úgyhogy nincs kedvem másik csoportba átkérni magam. Amúgy is imádom a csoporttársaimat. A japán barátnőm, Momo max pontos vizsgát írt, csak pislogtam. A többiekét nem tudom, de jó érzés, hogy nem az enyém lett a legjobb, legalább még van hová fejlődni. Azért Paulinho-nak rögtön küldtem egy fényképet, hogy tessék, megmondtam én, hogy könnyű volt. Válaszolt, hogy gratulál, én meg ilyen messziről is éreztem, ahogy dagad a büszkeségtől.

Mielőtt hazajöttem, elmentem vásárolni az egyik francia barátnőmmel, mert vasárnap pikniket szerveztek, és vinnem kell kaját. Jamie Oliver „legjobb tésztasalátáját” fogom megcsinálni, az kb. 15 perc alatt megvan, és tök finom. Edith nénivel pont egyszerre értünk haza, ő a barátnőivel mászkált. Megvacsoráztunk gyorsan, aztán elvonultunk a szobánkba, most végre kialudhatom magam rendesen, holnap hétvége.