Hétvége: parkok, buli, motorozás

Pénteken egyedül keltem és készülődtem reggel, bár csak fél 10-re kellett beérnem, de Paulinho sokáig alszik, nem kelt fel miattam. A mai órám Sociologia da imigracao (migráció-szociológia) volt, most még érdekesebb, mint múlt héten. Az óra végén odamentem a tanárhoz – aki egyébként egy nagyon szimpatikus, hatvanas pasi –, hogy elmagyarázza, mit is kell pontosan csinálni minden hétre. Szerencsére még annyira nem vagyok lemaradva ezzel a tárggyal, de minden órára fel kell készülni egy szövegből, és beadandót kell írni neki – két hét múlva lesz a következő óra, addigra kb. három heti anyagból kell írnom. Nagyon segítőkész volt, kiderült, hogy a lyoni egyetemen ismer sok tanárt, többször járt ott, fel is ajánlotta, hogy a beadandóimat írhatom franciául, ha szeretném. Ezen kívül még sokat kérdezgetett, hogy minden rendben van-e az ittlétemmel kapcsolatban, még névjegykártyát is kaptam tőle, ha bármi van, írjak neki nyugodtan. Én iszonyatosan örültem, sokat jelent, ha egy tanár ennyire szívén viseli a sorsomat.

A mai portugál óra is jó volt, még mindig a „bulizás” témakörnél vagyunk, ma meséltem a csoportnak a budapesti romkocsmákról, persze portugálul. Aztán az egyik francia barátnőmmel mentem haza, neki is ugyanarról a térről indul a busza, mint az enyém. Úgy volt, hogy este sörözök Francois-val, de végül áttettük holnapra, úgyhogy lazulós estét csaptunk Paulinhoval, megnéztünk vagy három akciófilmet, én a végére teljesen rosszul voltam a sok haláltól, lövöldözéstől meg vértől, nem vagyok hozzászokva az ilyen filmekhez. Egy alvós playlist-re aludtam el, csak nyugis csendes zene, féltem, hogy rosszat álmodok különben.

Szombaton nagyon sokáig aludtunk, későn reggeliztünk. Aztán délután elmentünk egy plázába, ami Paulinho szerint Dél-Amerika legnagyobb plázája, nekem fogalmam sincs, mert nem jártuk be az egészet. Ott ebédeltünk, kirakatokat nézegettünk, de nem vettünk semmit, mert minden nagyon drága ott. 

Aztán hazafelé beugrottunk egy közeli parkba, amibe egyből beleszerettem. Futáshoz tökéletes, mert nagyon nagy, és körbe lehet futni teljesen (8 km, ha körbefutja az ember). Paulinho magyarázott mindenféléről, mesélt kicsit a gyerekeiről is, a legfiatalabb fia annyi idős, mint én, de már dolgozik és teljesen önállóan él.

Parque Barigui

Este elfelejtettem vacsorázni, annyira be voltam zsongva a mai bulitól. Paulinho elvitt kocsival, aztán egészen a kocsmáig kísért, és megbizonyosodott róla, hogy jó kezekben vagyok Francois-nál és a barátainál. Ő hazament, mi pedig belevágtunk az éjszakai életbe. Francois barátai nagyon helyesek, egy brazil lány és a barátja, velük sörözgettünk. Aztán olyan 11 fele átmentünk egy diszkóba, ahol eszméletlen nagy sor volt, tökéletes alkalom az ismerkedésre. Rengeteg brazil odajött hozzánk beszélgetni, Francois-val igazi kuriózumnak számítottunk, hogy lehetett velünk angolul, franciául és portugálul is beszélni, ezért egy hatalmas keveredés volt az egész, a végén már Francois-hoz is portugálul beszéltem, úgy összezavarodtam a sok nyelvtől. A legviccesebb az volt, hogy az egyik lányról kiderült, hogy a portugál tanárnőm (aki kb. annyi idős, mint én) húga, emiatt rettenetesen örült nekem, és vagy egy óráig ölelgetett – volt benne már pár sör, azt hiszem. A diszkót amúgy alkohol nélkül biztos, hogy nem bírtam volna elviselni, nem a zene miatt, hanem valami olyan hihetetlen tömeg és meleg volt, hogy én ilyet még nem láttam – mondjuk, nem is járok diszkóba alapból. Nem is bírtunk 2-3 számnál több ideig táncolni, vagy felmentünk az emeletre sörözni (ahol kevesebben voltak), vagy a cigizésre elkülönített részre, ott volt egy kis levegő. Paulinho közben írt, hogy minden oké-e, kicsit vicces, hogy így aggódik, otthon sose kellett hazaírogatnom buli közben. De nem bánom, ha őt ez megnyugtatja. A brazilok amúgy hihetetlen nyitottak, ez alatt az egy este alatt nagyjából annyi „havert” szereztem, mint eddig összesen az egyetemen (pedig, az se kevés). Mindenki jött hozzánk beszélni, hol portugálul, hol angolul, én azt se tudtam, hova figyeljek. Aztán olyan hajnali 2 körül elindultunk haza, Amanda, Francois szaktársa megmutatta, hogyan használjam az Ubert, úgyhogy szépen hazaubereztem. Paulinho a kapuban várt, nyugtázta, hogy egyben vagyok – tudta, mikor jövök, mert kérte, hogy ha indulok, írjak neki. Persze rögtön elkezdett szívatni, hogy mennyit ittam, és mit, és holnap biztosan másnapos leszek. Én nem hagytam magam, kutya bajom nem volt, meg amúgy se vagyok annyira hülye, hogy a világ másik végén taccsra vágjam magam az első buliban. De nem nagyon hallgatta meg se a válaszomat, azt meg végképp nem várta meg, hogy elmeséljem, milyen volt amúgy a buli, inkább elment aludni. Én még gyorsan ránéztem az üzeneteimre, elég vicces, hogy otthon már reggel 8 óra volt, Anya már tuti ébren van, én meg csak most fekszem le.

Vasárnap én megint hamarabb felkeltem, aztán mikor Paulinho is megjelent, teljesen ki volt, hogy miért nem főztem kávét, ha már fent vagyok. Ma nagyon yolo nap volt, össze-vissza csináltunk mindent. Reggeli helyett inkább ebédeltük, aztán felpattantunk Paulinho motorjára és elmentünk várost nézni. Nagyon szuper idő volt, a motor meg egyenesen felüdülés az autó után. Sokkal gyorsabb, mert a dugóban nem kell annyit állni, előre lehet araszolni, és várost nézni is ezerszer jobb így. Elmentünk a Jardim Botanico-ba, aztán egy másik parkba, ahol mindenféle madár van. Ide teszek egy csomó képet, sok mindent nem tudok mesélni.

 

Tényleg nagyon laza napunk volt, este tévét néztünk és csokit meg cukrot zabáltunk. Nem túl egészséges életmód, de ezt a tíz napot nyaralásnak tekintem. Nagyjából ennyi volt a hétvége, többet most nem is tudok írni, eléggé elfáradtam.