Csütörtök. Reggel időben felkeltünk, Edith néni mindig csodálkozik, hogy
„olyan korán készen vagyok”, de szeretem, ha van fél órám reggelizni, vagy csak
bambulni a kávé mellett. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem rohanok a buszra,
ma is 7.26-kor döbbentem rá, hogy menni kéne – a busz 28-kor indult. Ilyenkor
mindig kicsit megijesztem Edith nénit, azt hiszi, lekésem, de ez ismerős,
otthon a családom ugyanígy reagál a reggeli indulásomra.
Ma nagyon rossz idő volt, iszonyatosan hideg, minden szürke volt, kicsit
szemerkélt is az eső. A buszon Kispált hallgattam, Lovasi hangja pont passzolt.
Ma volt a legrosszabb órám az összes közül, de igazából ez sem teljesen
unalmas. Ma nagyon nehéz volt, mert egy filozófus eszmefuttatását néztük videón
2 órán keresztül (tényleg), és iszonyatosan fárasztó volt ez reggel 8-kor. Ja,
amúgy itt minden tanóra 4 órás, egy 10 perces szünettel. Elég nehéz, de ki
lehet bírni. Szünetben Alex megkérdezte, milyennek találom az órát, a válaszom
az volt, hogy „fatiguante”, azaz
fárasztónak, és ebben mindenki egyetértett. Amúgy már egyre több embert kezdek
megismerni a csoportból, főleg Alex baráti körét, ők nagyon aranyosak.
Ebédelni
végül nem velük mentem, mert ők hamarabb leléptek. A menza még mindig teljesen
rendben van, nem kiemelkedő a kaja, de szerintem fényévekkel jobb, mint a
magyar (a franciához azért nem ér fel). A desszertekkel van folyton problémám,
a múltkori után még kétszer bepróbálkoztam, egyszer egy ilyen áfonyaszósznak
látszó valamivel, aztán egy rózsaszín zselével, de esküszöm, mindegyiknek
gumi-íze van. Meg mosogatószer. Úgyhogy következetesen otthagytam őket,
legközelebb már meg se próbálom.
 |
| a nevem kínaiul |
Ebéd után mentem a portugál órámra a CELIN-be, de még nagyon sok időm volt,
úgyhogy leültem az udvarra olvasgatni. Nem sokára csatlakozott Marcelo, az új
barátom, aki kínai, és mindig együtt szoktunk cigizni portugál előtt. Az
icipici portugáltudásával mesélt nekem Kínáról, hogy milyen városban lakik, és
megtanította kínaiul a nevemet is, a képen látszik leírva. A portugál óra most
elviselhető volt, de csak azért mert brazil bárokról tanultunk, és mindenféle
alkohollal és bulizással kapcsolatos szót megtanítottak – később Paulinho azt
mondta erre, hogy milyen baromság, tanítanának meg hasznos dolgokra előbb
(pedig szerintem ez is elég hasznos haha).
 |
| #moving |
Portugál után Paulinho jött értem autóval, azért, hogy megmutassa az új
útvonalat, hol kell pontosan felszállni a hozzá induló buszra. Aztán hazavitt
Edith nénihez, én összepakoltam a cuccomat, teáztunk egyet, aztán hipp-hopp át
is mentünk Paulinho-hoz, mert neki is dolga volt (legalábbis azt állította),
meg nekem is tanulnom kellett. Azzal indította első közös esténket, hogy a
konyhában az összes bútor/eszköz nevét megtanította portugálul. Nekem már
alapból tele volt a fejem a mai nap után, úgyhogy alig bírtam megjegyezni,
amiket mondott. A turmixgép nevénél egyenesen kiakadtam, ennél bonyolult
portugál szót még életemben nem hallottam: „liquidificador”.
Ez este 8-kor rendesen kifogott rajtam, úgyhogy vagy két órán keresztül
ismételgettem, amíg meg nem jegyeztem. Később megérkezett Paulinho bátyja,
Tamás is, rendeltünk pizzát, hárman megvacsoráztunk. Itt aztán tényleg
családban érzem magam, a pizza fele ananászos volt, mert azt kértem, ez négy
szeletet jelentett, abból ők szépen meg is ettek kettőt – mintha csak otthon
lennék. Na, nem baj, vacsira én úgysem szoktam sokat enni, két szelet pizza
elég is volt. Aztán Tamás ment facebook-live-ot tartani (élőben beszélget
mindenféle politikai kérdésekről), én tanulni, Paulinho pedig tévét
(akciófilmet) nézni. Olyan éjfél körül aztán én be is aludtam a saját kis
kuckómban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése