Íme a három fő ok, amiért itt kötöttem ki:
- lassan 3 éve tanulok portugálul, és idegesít, hogy nem tudok folyékonyan beszélni még.
- a kedvenc portugál tanárom, Giusti, annyit beszélt Brazíliáról, hogy szerelmes lettem az országba, és tulajdonképpen neki köszönhető elsősorban, hogy itt kötöttem ki. (Mikor tavaly év elején nem tudtam, mit csináljak az antropológia alapszak után, véletlenül összefutottam Giustival a villamoson, akinek kész válasza volt: “Menj Brazíliába!”)
- mindenképpen meg szerettem volna ismerni a családomnak a “brazil felét” is, a távoli “nagybátyáimat”, másod- vagy harmad-unokatestvéreimet, akik egy szót sem beszélnek magyarul. (Apa nagynénje több, mint tíz évet élt Brazíliában, szült két fiút, később lett sok unokája, akik néhány szónál többet sosem tanultak meg magyarul, de azért iszonyatosan ragaszkodnak a családhoz és az országhoz – csak úgy ugye elég nehéz, hogy egyik fél sem beszéli a másik nyelvét.)
Szóval röviden ennyi a sztori, a lyoni
egyetemen lehetőségem adódott a mester szak első évét Brazíliában elvégezni,
mint csereévet. A francia állam és az Auvergne-Rhone-Alpes Régió támogatásával,
ugyanis onnan kapom az ösztöndíjamat – mondjuk, csak szeptembertől, addig részben
én, részben a családom finanszírozza az utat. Ha pedig adott egy ilyen
lehetőség (még ha borzalmasan nehéz is volt minden papírt beadni, vízumot
kérvényezni, stb.), miért ne élnék vele? Valószínűleg nem lesz máskor ilyen az
életemben, hogy egy egész évet a világ másik felén tölthessek, szinte ingyen. Persze,
meg is dolgozom ezért, nyilván nem lesz könnyű portugálul készülni az
egyetemre, sőt még egy kutatást is összerakni (amiből szakdolgozatot írok év
végén franciául). Úgyhogy, ha valaki azt gondolja, csak nyaralni jöttem, az
téved, ez inkább ilyen nyaralós-tanulós év. De azt hiszem, az elmúlt három év
után, amit végig dolgoztam és tanultam, igazán megérdemlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése