Portugál vizsgák, visszaköltözés

Hétfőn és kedden vizsgázom portugálból, hétfőn írásbeli, kedden szóbeli. Igazából fogalmam sincs, mi a tétje, mert csoportot nem váltunk, csak egy jegyet kapunk, ami majd rajta lesz a „diplománkon”. Úgyhogy reggel korán keltem, Paulinho is, mert szervizbe vitte az autóját. Egész délelőtt tanultam, átnéztem az igeragozásokat, mindent, amit eddig vettünk, nem csak a vizsga miatt, valamikor mindenképp meg kéne tanulni, különben sose haladok rendesen. Olyan egy óra körül bebuszoztam a városba, óra előtt szokás szerint a kínai haverommal dumáltam, ő mindig ott van, mert neki reggel is és délután is van portugál órája (fogalmam sincs, hogy bírja). Mikor mondtam neki, hogy egész hétvégén beteg voltam, közölte, hogy forró vizet kell innom, az segít. Mikor rákérdeztem, hogy miért nem teát, rázta a fejét, csak forró víz, és közötte még valami, de azt nem értettem teljesen. Állította, hogy ettől meggyógyulok. Hát, kínai gyógymód ide vagy oda, ezt biztosan nem próbálom ki, a tea nekem tökéletesen megfelel. Meg a kávé, mert lassan 0-24 azt iszom.

A vizsga írásbeli része amúgy szerintem nagyon könnyű volt, de utólag elgondolkoztam rajta, biztos jól csináltam-e mindent, mert amit a tanár mondott, hogy kérdezhetik (múlt idő, jövő idő, felszólító mód), abból konkrétan semmi nem volt benne. De a másik tanárunk állította össze, úgyhogy lehet, csak nem kommunikáltak eleget egymással… Holnap a szóbeli szerencsére csak 10 perc lesz, arra úgysem tudok mit tanulni, legalább lesz időm másra délután. Ma este próbáltam elolvasni egy könyvrészletet holnapra, de alig értettem, annyira sok ismeretlen szó van benne. Nem mellesleg 70 oldal összesen, én 20 után feladtam. Maybe next time. Még mindig Paulinhonál vagyok, ma sajtos-ketchupos kenyeret és jégkrémet vacsoráztam (ő csak jégkrémet) – Francois szerint ezért vagyok beteg, nem eszem rendes kaját, lehet benne valami. Azért megpróbálom legalább kialudni magam, hátha az segít, ugyanis még mindig nem gyógyultam meg.

Ma már sajnos korán kellett kelnem (6-kor), mert reggel órám volt. Valószínűleg az ébresztőm Paulinho-t is felverte, mert amíg én a „még öt perc” fázisban fetrengtem az ágyban, addig ő kibotorkált a fürdőbe – a hangja is olyan volt, mint aki még alszik. Aztán ő visszafeküdt, én pedig nagy nehezen összeszedtem magam, és elmentem az egyetemre.

A mai órám a Laboratório etnográfico volt, 70 oldalt kellett volna elolvasnom, 20-at sikerült, mert valami brazil halászokról szólt a kutatás, és engem a horgászattal szerintem ki lehetne üldözni a világból. Legalább a tanár nem vette észre, hogy nem olvastam el az egészet, bár egyszer megpróbált felszólítani, de nem járt sikerrel. Egyrészt nem értettem pontosan, mit kellene elmagyaráznom, másrészt, ha jól értettem, amit kellett volna, se tudtam volna rendesen elmondani, főleg nem portugálul. Szegény, nem volt túlságosan feldobva, hogy így lepasszoltam, de azzal vígasztalom magam, hogy majd ha kicsit jobban fogok beszélni, aktívabb leszek, de így tényleg rohadt nehéz. Az óra közötti egy órás szünetben (valamiért keddenként mindig ennyi, a többi napon csak 15-20 perc) elmentem a brazil haverjaimmal egy előadásra, amit egy doktoris antropológus tartott. Ebből konkrétan egy szót nem értettem, csak hogy indiánokkal foglalkozik, az ő életmódjukat, szokásaikat kutatja, meg hogy hol, de azt nem volt túl nehéz, mert közben mutogatott térképeket. Mikor előadás után kijött velünk az udvarra cigizni meg dumálni, akkor már értettem a mondatait, valamiért ez a hivatalos nyelv még nem annyira épült be az agyamba. Aztán visszamentünk órára, tovább hallgattuk a horgász és a hal kapcsolatáról szóló elemzést, már kezdtem beleőrülni.

Francois-val ebédeltem óra után, szegény beteg lett, valószínűleg elkapta tőlem. Neki láza is volt tegnap, legalább én azt megúsztam. Ebéd után ő hazament, én meg portugál vizsgára, ma volt a szóbeli. Először kicsit meglepődtem, ugyanis Julio, a tanárunk azzal indított, hogy legyek szíves, vegyem fel a telefonommal az egész vizsgát. Nem értettem, hogy ez mire jó, és ő is csak a vizsga végén árulta el, hogy majd hallgassam vissza, írjam ki a hibáimat, és hétfőn megbeszéljük. Amúgy a vizsga maga elég egyszerű volt, mindenfélét kérdezgetett rólam, Magyarországról, Brazíliáról, a tanulmányaimról, stb. A végén azt mondta, nagyon jól beszélek, csak próbáljak meg több igét megtanulni, mert folyton ugyanazokat használom – true story. Úgyhogy elégedetten távoztam, hazafelé vettem Edith néninek paradicsomot (mert kért), aztán virágot (mert szülinapja volt), ma megyek vissza hozzá.

Paulinho vitt át este 8 körül, szerintem félig örült, hogy újra egyedül van, félig szomorkodott, mert azért elég jól kijöttünk egymással. Én is így voltam, kicsit már idegesített a folyamatos csipkelődése, mégis legszívesebben össze-vissza ölelgettem volna. De soha senkit nem ölelgetek össze-vissza, úgyhogy inkább csak vigyorogtam rá, mint a vadalma. Folytatta a szokásos kötekedését, mikor Edith néni kérdezte, hogy ha úgy van, hogy ő elutazik hétvégére, vagy ilyesmi, mehetek-e megint hozzá, ő pedig egyből rávágta, hogy „dehogy jöhet!”. Én belebokszoltam kicsit a vállába, aztán rám nevetett, hogy persze, bármikor, még akkor is, ha ő véletlen Sao-Pauloban van, enyém lehet a ház (persze Tamás mindig ott van), tudom, hogy működik. Amúgy két hét múlva tuti megyek, mert a szülinapomat nála ünneplem, viszem a barátaimat is. Aztán Paulinho hazament, Edith nénivel megvacsoráztunk és közben mesélt az utazásáról, aztán mindenki szépen ment aludni.